Prológus

A holtak és álmodozók éjszakai világa

(A Bíró hangja a semmiből szólal meg)

Bíró:                          De miért, Lucheni?
Miért ölte meg Elisabeth császárnét?

Lucheni:                    Alla malora!

Bíró:                          Válaszoljon, Luigi Lucheni!

Lucheni:                    Miért? Miért?

                                    Éjszakáról éjszakára ugyanaz a kérdés száz év óta!

                                    Mire való ez a faggatás?

                                    Merda! Én halott vagyok!

Bíró:                          És az aljas merénylet Ausztria császárnéja ellen?

Lucheni:                    Va a farti fottere!

Bíró:                          Nevezze meg végre az indítékait!

Lucheni:                    Az indítékaimat?

                                    Megöltem őt, mert ezt kívánta!

Bíró:                          Ne beszéljen már badarságokat!

Lucheni:                    Ezt kívánta! Erre szavahihető tanúim vannak!

Bíró:                          És miféle tanúk volnának azok?

Lucheni:                    A kortársai, kérem!

                                    Egyik sem bír békén nyugodni, és egyre csak őt emlegetik…

                                    Elisabeth!

(A színpad mélyéről előtűnik a Habsburg birodalom letűnt világa)

Holtak:                     A mélybe tűnt a szép világ,
most itt rohad a hús tovább!

                                    Ti szellemek, a bálra fel,
a sok halott ma táncra kel!

                                    Vágy űz, őrült fájdalom,
száz bűn, átok súlya nyom!

                                    Mind… mind szenvedélybeteg,
bántják kényszerképzetek!

Sophie és                                                                            Ferenc József:       Tán nem volt könnyű

Ludovika:                 Itt mindenki jót akart Sisinek,                                            véle élnem, de tőle
nem illethet vád!                                                                 éltem én!

                                    Egy akaratos jószág,                                                         Sok súlyos kormány-
kit hidegen hagy a világ!                                                    gondban, vészben
                                                                                             úgy kellett nékem,

Ludovika:                 Faramuci tényleg!                                                              mint a fény!

Sophie:                      Azt hiszi a Sisi!

Sophie és

Ludovika:                 A lényeg: minden oly makacsul csinált!

                                    Nem illethet vád! Semmi vád!

Holtak:                     A mélybe tűnt a szép világ, Gyermek Rudolf:   Anyám, merre vagy?
most itt rohad a hús tovább!                                              Magamra hagysz!

                                    Ti szellemek a bálra fel,
a sok halott ma táncra kel!

                                    Vágy űz, őrült fájdalom,
száz bűn, átok súlya nyom!

                                    Mind… mind szenvedélybeteg,
bántják kényszerképzetek!

Max herceg:             Szegény kicsi Sisikém!                  Holtak:        Vidd csak őt, Halál!

                                                                                                                      Nemlétre ítéltük őt!

F. József:                 Mindig csak menekült!                                           Hiú egy nő!

Sophie és

Ludovika:                 Rejtőzködött egy napernyő, vagy egy legyező mögött!

Felnőtt Rudolf:    Milyen jól megérthettük volna egymást!

Max:                           Szabadságát védte ő!

Felnőtt Rudolf:    Hasonlítottunk ám mi ketten!

Gyermek Rudolf:   Sose volt velem!

Mind:                          Mert átok ült a lelke mélyén,
az életére árny szakadt!

                                    Nem táncolt úgy a Halállal senki,
mint Elisabeth!

                                    Nem táncolt úgy a Halállal senki,
mint Elisabeth!

                                    Nem táncolt úgy a Halállal senki,
mint Elisabeth!

                                    Nem táncolt úgy a Halállal senki,
mint Elisabeth!

Lucheni:                    Attentione! Attentione!

                                    Őfelsége, a Halál!

Halál:                       Mért hív e régi dal most?

                                    Mért szól hozzám?

                                    Rettentő régtől fogva kedvenc nótám!

                                    Angyal szerint áldás,
ördög szerint nem -
ez az ember nyelvén „szerelem”!

                                    A pusztítás a dolgom,
teszem hát én!

                                    Viszem azt, ki engem illet -
ifjú, vagy vén!

                                    Nem is értem, hogy volt,
egyszer csak úgy jött,
az a tény, hogy megszerettem őt!

Bíró:                          Maga megpróbál kibújni, Lucheni!

                                    Szerelem… Halál…

                                    Ne jöjjön itt mesékkel!

Lucheni:                    Perche no?

                                    Szerette Heinrich Heiné-t!

Bíró:                          Utoljára kérdem, Lucheni: kik voltak a megbízói?

Lucheni:                    A Halál! Csak a Halál!

Bíró:                          Az okokat, Lucheni! Az okokat!

Lucheni:                    A szerelem!

                                    Un grande Amore!

Mind:                          Elisabeth! Elisabeth!

I.                   FELVONÁS

Mint te

1. jelenet: Nyári rezidencia

Lucheni:                    A possenhoffen-i bajor családi kastély - az ifjú Sisi apukája, Max, aki
néha bizony elhanyagolja a feleségét, egy érdekes esti túrára indul.

Elisabeth:                Mama este vendégséget rendez - rémes lesz!

                                    Csupa bácsi, rozzant tánti jön majd el!

                                    És én úgy futnék előlük, mégsem hagy a nevelőnő!

                                    Azt papolja a folyvást: „Nem illendő!”

                                    Mért ne vinnél el magaddal, jóapám!

Max:                           Nem tehetem!

Elisabeth:                Amit megkívánsz, csak azt kívánom én!

Max:                           Szerintem ez kizárva!

Elisabeth:                Én is verset írnék folyton, vagy a széllel vágtáznék!

                                    Éppen, mint te, olyan lennék!

Max:                           Az élet túl rövid ahhoz, hogy akárcsak egy órát is unatkozzon az ember!
A családi összejöveteleket pedig úgy utálom, mint a pestist!

Elisabeth:                Én is!
Mért ne mászhatnék a vadcseresznyefára, mondd?

Max:                           Légy víg, hiszen elkerül Heléne sorsa!

Elisabeth:                És a drótkötélen mért ne táncolnék?

Max:                           Őt császárnénak nevelik szegényt!

Elisabeth:                Ha a nagyfiúkkal játszom, mindig szíd a nevelőnő!

Max:                           Ez nem az én dolgom!

Elisabeth:                Azt papolja folyvást: „Nem illendő!”

Max: